Azt hittem egyszerűbb dolog blogot írni, milliónyi dolog kavarog bennem.

Kezdjük életem legnagyobb változásánál, gyermekem születésénél. 2012. augusztus

A szülés nem volt egyszerű, már a szülőszobában leesett a vérnyomásom, nagyon alacsony volt a vörösvérsejt számom, vért kaptam. A párom nem engedték haza szabadságra, így a gyermekágyi időszakot kettesben kezdtük a kicsi fiammal.

Maximalista voltam/vagyok. Amikor hazajöttünk a kórházból mindkét család itt volt, ennek ellenére én már pakoltam, mostam, takarítottam.

Páromra nagyon figyeltem, fontos volt, hogy tudjon pihenni. Nagyon ideges voltam, amikor a kicsi éjjel sírt, hátha apát zavarja. Pedig apa úgy aludt, mint a bunda :) csak én stresszeltem magam. Mindig főztem, pedig a varratok annyira fájtak hogy alig tudtam menni, de párom miatt úgy éreztem, hogy muszáj. 

Nagyon figyeltem rá... Csak magamra nem...

Nem volt egyszerű az új helyzet, a "bezártság". Szülés előtt két munkahelyen dolgoztam, pörögtem, nem volt megállás.

Szülés után is mindenkinek mag akartam felelni.  A legjobb anya akartam lenni, a legjobb társ, aki meleg étellel és tiszta lakással várja a párját haza.

Párom régi nagy álma volt, hogy Ausztriában dolgozhasson, ez a vágya már októberben teljesült is.

Eleinte minden nagyon jól ment. Tettem-vettem itthon, a kicsivel foglalkoztam, készültünk a Karácsonyra.

Az ünnepek mondhatni rettenetesen teltek... 4hónapossal lurkóval ide-oda futkosni nem volt leányálom. Mindenki elvárta, hogy látogassuk meg. Bár utólag jobb is volt, ha mi mentünk, mert ha hozzánk jött valaki, akkor általában felborult a napi ritmusunk.

Kicsi fiam a legkisebb a családban, természetesen mindenki okoskodott, hogy mit hogyan kellene, kézről kézre járt...

Végre elteltek az ünnepek. Párom újra dolgozott 3 műszakban, alig voltunk együtt.

Egy nap nagytakarítást csináltam a kb 65 négyzetméteres lakásban. A-Z-ig... Reggeltől estig takarítottam, közben a kicsivel foglalkoztam, aki akkoriban egy nap háromszor fél órát aludt... Estére mindennel végeztem. Nem gondoltam, hogy probléma lenne, azonban nem tudtam aludni. A szívem kalapált, fájt a hasam, fájt a fejem, kevergett a gyomrom. Arra gondoltam, hogy biztosan a sok vegyszertől vagyok rosszul. Közben hívtam a párom, még másfél órát kellett várnom rá, közben már hasmenésem volt, hánytam. Megijedtem, hogy mi lesz ha a Kisfiam felkel és akkor kell mennem wcre.. Az a másfél óra maga az örökkévalóság volt.

Hamar rá kellett döbbennem, hogy a rosszullétet nem a tisztítószer okozta. Pár nap múlva jött az újabb roham és a rettegés, hogy mi lehet a baj, talán meghalok???

Közben ügyeletre is kerültem, ami egy párommal kialakult vita után történt. Annyira felbosszantott, hogy rosszul lettem. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy meghalok... Az ügyeleten annyit mondtak, hogy folyadékhiány és infúziót kaptam. Természetesen mihelyt a rendelőbe értünk már semmi bajom sem volt.

A rosszullét napi 2-3liter víz elfogyasztása után sem múlt el. 

Meglátogattam a háziorvost, aki kimerültséget említett, elküldött vérvételre.

A vérképem szinte tökéletes volt.

Gondoltam megemlítem a dolgot a védőnőnek, Ritának is, aki kineziológus. Ő annyit mondott, hogy először próbáljak egyedül rájönni, hogy mi lehet a baj, és ha nem megy segít.

Rengeteget olvastam, keresgéltem.

Találtam agyon jó technikákat: dalok dúdolása, olvasás, figyelem-elterelés...

Ezek eleinte nagyon jónak tűntek.Egy idő után azonban újra jöttek a rohamok. Már boltba alig tudtunk a kicsivel elsétálni, mindenhol kerestem a biztonságos pontokat, pl egy áplónő, egy ismerős, bármi.

Nem bírtam tovább, rettegtem, sírtam, gyűlöltem magam, amiért nem vagyok normális...

Hol van az életvidám nő, aki voltam????

Hívtam Ritát: SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM...