Mai bejegyzésemben az első oldás után eltelt három hétről szeretnék írni, illetve az újabb pánikról

Bár furcsán hangzik, de kicseréltek, más ember lettem. Türelmesebb, szerethetőbb és én is jobban szerettem.

Napi szinten olvastam, böngésztem, Bagdi Bellát, Balogh Bélát hallgattam.

Közel került hozzám a spirituális világ. Egy nagyon kedves barátnőm is nyitott volt erre, bár ő sokkal előbb, mint én. Egy munkahelyen dolgoztunk, de ő elment babázni. A sorsunk valahogy mégis mindig összefonódik. Lelki gondjai voltak neki is és természetesen ajánlottam neki Ritát, azóta együtt ébredezünk.

Mindennapos lett a meditáció. Ha rosszul voltam ehhez nyúltam, vagy Bach cseppet vettem be, illetve Schüssler sót.

Három hét múlva újra mentem Ritához, igazából csak megerősítésre volt szükségem, talán először az életemben büszke voltam magamra.

Aztán megint történt valami...

Anyu egyedül nevelt, pár éves koromig. Az apámmal már akkor szakítottak, amikor még nem tudták, hogy útban vagyok, utána viszont nem kellettem már neki...

Sosem gondoltam volna, hogy ennek is köze lehet a rohamokhoz. Az apámmal sosem találkoztam, nem volt kíváncsi rám, ahogy én se rá. Egyszer írtam neki egy közösségi portálon, még csak választ sem írt.

Rita már az első alkalommal kérdezte, hogy milyen érzéseim vannak az apámmal kapcsolatban. SEMLEGES... Gondoltam én.

Egyedül... ez nagyon fontos szó az életemben és a pánikrohamokhoz is kapcsolódik. Párom éjszakás műszakba indult, éreztem, hogy valami nincs rendben, só, csepp meditáció. Egy idő után nem segített. Jöttek éjjel is a pánikrohamok. Folyamatosan egymás után. Rettegtem a haláltól. Volt, hogy nyitott ajtónál aludtunk, mert attól féltem, hogy ha meghalok, akkor senki sem tud majd a kisfiamhoz bejönni.... Szörnyű.....

Egy este jött a keserves felismerés, akkor már jóval párom munkába indulása előtt zokogtam... Egy érzés tört rám: nem szeretném, hogy a párom dolgozni menjen, mert ő is egyedül, hagy, mint az apám...

Tudtam, hogy közelebb kell hoznom magamhoz az apámat, ha szeretném Ritával megoldani a dolgot, mert amíg messze van tőlem, addig nem tudom a lelkét sem érezni. Jött hát újra a közösségi portál.Amit eddig nem tudtam: ő a mai nem ismer el, hiába volt vérvizsgálat. Mindegy is... Ne tudja, mit veszített... Egy f.sza csajt és egy tündéri unokát.

Az oldás során sikerült megbocsátani és elengedni. Senkinek sem kívánom azt az érzést, amikor Rita visszavitt a magzati korba. Éreztem ahogy anyu hasában vagyok, egyedül, reszketek, csak sírok, nem tudom hogy kellek-e, hogy mi lesz velem, tudtam, hogy nem vagyok elég jó, ahhoz, hogy az apám vállaljon... Az önutálat már innen ered nálam.

Köszönöm apámnak az életem... Most már sokkal könnyebb nélküle, néha eszembe jut, lehet még dolgom is lesz vele, de most már nem rettegek EGYEDÜL....